Tegnapelőtt reggel 11-re intéztünk fuvart, ami áthoz a sziget túloldalára. Reggel 9 körül, mindketten hidegrázással, köhécseléssel és rosszulléttel ébredtünk, Bogyeszka valamivel jobban volt, ő napszúrásra gyanakodott, én biztos voltam benne, hogy ez már a dengue láz. A gyengélkedés ellenére összekaptuk magunkat és minden erőnket összeszedve elvánszorogtunk a megbeszélt helyig. Semmiképp nem akartunk tovább a zsúfolt Kután maradni.
A sofőrünk egy fiatal helyi srác volt, akihez később csatlakozott egy haverja és így négyen indultunk neki a sziget közepén elterülő nagy hegynek. Az utat én szinte végig aludtam, de Bogyeszka elmesélte milyen szép volt és engem is minden alkalommal mikor kinyitottam a szemem, valami megdöbbentő látvány fogadott. A hegyen felfele haladva egyre tűntek el a civilizáció nyomai, és az árusokat, turistákat felváltották a helyi kaotikus piacok, falvak, tanyák. Később ezeket is felváltották a hatalmas zöld rizsteraszok, az egyre szebb panoráma, az egyre hidegebb levegő és az egyre több kis majom.
Találkoztunk már sok őrült robogóssal, de mégis meghökkentő volt ahogy az életveszélyes hegyi szerpentineken vagy háromszor leelőzött minket egy hét év körüli jól fésült copfos kislány.Én nem láttam még sehol ilyen hajtűkanyarokat, ahol az út nem csak kanyarodik, de emelkedik is és még dől is befele, szalagkorlátnak persze nyoma sincs, ahogyan közlekedési szabályoknak sem.
Órákon át tartó kanyargás után végre elkezdett lefele lejteni az út és hamarosan meg is érkeztünk a városba. A terv az volt, hogy a központban kiraknak minket és onnan magunk keresünk egy olcsó szállást, de eddigre be is lázasodtam, úgyhogy ez lehetetlennek tűnt, így sofőreinkre bíztuk magunkat, vállalva, hogy jól le leszünk rántva és ki tudja jó helyre visznek-e. Szerencsére nagyon kellemesen csalódtunk, és egy csodaszép helyre érkeztünk.
Az előző szállásunk maga volt a fertő, kicsi volt, sötét, érezhetően koszos, a fürdőszobában a hideg víz épphogy csak csordogált. Nem volt zuhanytálca és a lefolyó víz a WC alját nyaldosta amiből szintén kétes eredetű víz szivárgott, és bár volt felszerelve egy mosdókagyló haszna nem volt sok, mert a lefolyóból a cső nem a csatornába, hanem egyenesen is egyenesen az ember lábára vezetett.. Az itteni szállásunk ennek pont az ellentéte. A szobánk hatalmas, csillog villog, szépen berendezett, balinéz faragott ajtókkal és ablakokkal, tiszta fürdővel, és nem utolsó sorban meleg vízzel, ami az előzmények után nagyon jól esett.
De ez mind semmi a kerthez képest. A kert tele van trópusi növényekkel, csodásan gondozott, ápolt minden. Olyan mintha a dzsungelban lennénk. A teraszunkkal szemben medence van, faragott szobrokból csorog bele a víz, mellette baldachinos heverők. A kerti ösvényeket egész nap hangtalan kis indonéz fiatal fiúk sepregetik, hogy tiszta lábbal lehessen végigsétálni, a személyzet ápolt, csinos, jól öltözött és végtelenül kedves.
Esténként olyan nyugalom van, mintha tényleg a paradicsomban lennénk. Ilyenkor már sehol egy lélek, egy fűszál sem rezdül, síri csönd van. Bogyeszka azt mondja ilyen végtelen nyugalmat még sehol sem érzett, csak a családi házban otthon, és ott ilyen békés a kert.
Egészen eddig én nem sokat tudtam kiélvezni mindebből mert elég rosszul voltam és gyenge a láztól, leginkább csak aludtam. Bogyeszka pedig derekasan helyt állt, és mellettem ült végig, így szegény szintén nem sokat látott a környékből. Ma délután már voltunk sétálni egy kicsit a környéken, most estére pedig már klasszisokkal jobb állapotban vagyok, mint pár órával ezelőtt, úgyhogy úgy néz ki mégsem dengue láz.
Szeretnénk hamar tovább állni innen, mert ez a környék nem rejteget annyi látnivalót és a szállásunk sem a legolcsóbb (bár sikerült jó árat kialkudni), de még várunk egy kicsit, hogy mindketten felerősödjünk 100%-osra itt a tisztaságban és a rendben, mielőtt útnak indulunk. Valószínű kelet fele megyünk majd tovább, bár ezzel kapcsolatban kissé összezavarodtunk, ugyanis úgy tűnik, hogy itt Balin valami csoda folytán északon kel a nap és délen nyugszik. Furcsa hely ez...
