Tegnap egész nap motoroztunk. Kivettünk egyet végre, lévén itt mindenki ezzel jár és valóban nem lehet máshogy nagyon feltérképezni a környéket. Itt Lombokon százszor nyugodtabb a közlekedés mint Balin, alig vannak az utakon, úgyhogy bátorkodtunk nekiindulni. Bogyeszka hamar belejött a vezetésbe, én mögé pattantam és elindultunk a hegyekbe. A táj mondanom sem kell, gyönyörű volt, tulajdonképpen leírhatatlanul szép és sajnos a fényképezőgépünk minőségi okoknál fogva nem adja vissza azt a látványt ami elénk tárult. Itt nagyon korán, hat körül sötétedik, úgyhogy addigra vissza is értünk a szállásunk közelébe, tudniillik itt éjszaka nincs közvilágítás viszont annál több kivilágítatlan robogós száguldozik az utakon, akik közt nem kockáztattuk a közlekedést.

A mai napra spórolást terveztünk, mert az első héten tapasztalatlanságunkból kifolyólag többet költöttünk mint kellett volna és mostanra komoly költségvetéssel és megszorításokkal korlátoztuk magunkat, hogy utunk végéig dőzsölhessünk. Délelőtt kimentünk egy öbölbe, amit egyébként szárazföldön némi sétával könnyen meg lehet közelíteni, viszont most a dagály miatt, csak derékig vízben gázolva értünk el. A dagály most igen erős, mert holnap lesz telihold és ilyenkor már nagyon durva szintemelkedések érezhetőek. Én olvasgattam egy könyvet, az "eltűnt idők nyomában" címűt, amire egyébként hónapok óta nem vitt rá a lélek, hogy újra neki fogjak az első próbálkozás óta, Bogyeszka eközben pedig rákászott, csigákat és kagylókat gyűjtött és kisebb sziklákat mászott meg. A déli napsütés közeledtével épp mindketten elpilledtünk, mikor egyszer csak a szemünket kinyitva, vészes közelségből egy makákó pislogott ránk, majd még egy, és még egy, pár pillanat múlva pedig egy egész falka kutatott-matatott a cuccaink közt. Először beérték néhány banánhéjjal, mi pedig néhány közös fotóval és úgy tűnt, barátságosan fog lezajlani a találkozás, de pár perccel később megjelent a fővezér, aki mind fellépésében, mint testfelépítésében olyan tekintélyt parancsoló volt, hogy másodperceken belül, mi a tengerben álltunk, a lehető legkisebbre összehúzva magunkat, a góré pedig unott fejjel nézegette a sietősen otthagyott törölközőinket és ruháinkat, hogy vajon tud-e hasznosítani belőlük valamit. Eszünk ágában sem lett volna vitába keveredni vele.

Egy kis déli napsütés elöli visszavonulás után újra kimentünk a partra, ahol ismeretlen látvány fogadott. A tenger annyira visszahúzódott, hogy először azt hittük; na most jön a cunami, később rájöttünk, valószínűleg a telihold miatti apály ilyen mértékű, hogy ahol eddig víz volt, most több száz méteren, csak kiszáradt kis tócsáknak tűnő lápszerű táj tárult elénk. Messzire be lehetett sétálni és a tenger alja olyan volt, mintha úgy búvárkodnánk, hogy közben mindenünk száraz marad. Ezeken a kis szigeten sétálva bukkantam rá az új kedvenc állatomra, a tengeri uborka személyében, ami egy roppant jó fej jószág, egészen magával ragadó személyiség és elképzelhető, hogy mélyebbre merülök a faji sajátosságaik kutatásában. A sok szárazon maradt kis medencében, egészen különleges állatokkal találkoztunk, láttunk tengeri csillagot, 50 centis víziférget (ami nagyon undorító), rákokat, hatalmas meztelen vízicsigákat, kocsonyás ki tudja miket, Bogyeszka talált királyrákot, és később egy sok csápos szőrös valamit amivel megette az előbbi királyrákot, és még egy áttetsző polipot, aminek kocsányon lógtak a szemei is megmentettünk a fulladástól. A küldetésünk egyébként is ez volt, visszahelyezni a víz alá a mindenféle herkentyűket, amiről később kiderült, hogy felesleges lehetett,mert mire a nagy munkálkodásból felpillantottunk, feleszméltünk, hogy a dagály ismét megérkezett és valószínűleg a természet megoldotta volna, amit mi nagy üggyel bajjal igyekeztünk megoldani helyette.

Megérkezett az este és mi azt hittük telihold van (azóta megtudtuk, hogy csak holnap lesz) úgyhogy beindultunk a bárokkal teli környékre, hátha valami full moon partiban lesz részünk. Full moon parti nem volt, viszont találtunk egy szórakozóhelyet, ahol tűz égett a parton és egy helyi fiatalokból összeverődött zenekar raggae zenét játszott, mindenáron ismételgetve azt a három Bob Marley számot amit úgy ahogy kiejtés után megtanultak, és megörülve a személyünkben kialakuló közönségnek, nem győztek újra és újra lendületesen dalra fakadni. Kettőt fizet hármat kap Bintang sör akció volt,ami hamar maradásra bírt minket és nemsokára Bogyeszka nyomta  a kongán, a helyiek pedig minden áron próbáltak rábírni minket, hogy szívjunk már be velük -de üzenjük a szülőknek, hogy hiába minden próbálkozás, nem sikerült rávenniük minket.

Nem rég jöttünk vissza a szállásra, még van egy két Bintang-unk, Bogyeszka épp a házunk falán minden este megjelenő hatalmas lustálkodó gekkót nézegeti, aki tényleg óriási és nagyon kövér -minket mindig Krinyára emlékeztet-, mi pedig lassan nyugovóra térünk, mert holnap hajnalra rendeltünk egy motort, amivel újra nekivágunk a környéknek, este pedig most már tényleg telihold lesz, ami egyenlő a full moon partival, szóval kell az energia.